Tegnap elbucsuztattuk Gigit, brazil önkéntes barátnőmet, aki két hétig volt a Team Kitchen jeles tagja. Kevés impulzivabb emberrel találkoztam életemben Giginél. Percenként képes volt olyan intenzitással és hangerővel kétségbeesni vagy megörülni valaminek, ahogy én csak életem nagy fordulópontjain. Amennyire roppant szórakoztató volt ez elsőre, kis adagokban, olyannyira, illetve annál sokkal inkább fárasztó es idegesítő lett, mikor sok órán keresztül kellett vele dolgoznom. A nevemet nem bírta megjegyezni, vagy Mjúúúditnak vagy simán Mi Amore-nak hívott. Angolul nem beszélt sokat, ellenben 2 hét sem volt elég hozzá, hogy megértessem vele, én nem beszélek portugálul. Sokat kiabált nekem boldogságában vagy szomorúságában portugálul, én pedig kiabáltam neki vissza angolul, néha magyarul valami teljesen oda nem illő dologról. Mindig nagy érdeklődéssel hallgatta, majd hosszan reagált, ezzel sokáig elvoltunk. Hiányozni fog.
Egyébként egyre jobban félek a helyi természettől. Eddig csak a viperáktól paráznam esténként amikor aludni mentem, mert a sátram pár perc sétára van a háztól az erdőben. Aztán 2 napja találkoztam egy emberes méretű skorpióval a pincében és egy újabb bébivel másnap. A másodiknál mezítláb voltam és abban a pillanatban, ahogy megláttam, kialudt a zseblámpám. Úgy kezeltem a helyzetet, hogy rábasztam szegényre az első dolgot ami a kezembe akadt, ami egy láda krumpli volt. Amúgy durva, hogy pánikhelyzetben mennyivel erősebb az ember, azt a ládát később nem bírtam felemelni, úgy meg volt rakva. Utána ráléptem egy már rohadásban lévő egérre a kert végében, miközben jó nagy vödör vizes ruhát cipeltem. Szóval alaposan megtapostam. George, aki ezt végignézte a plunge board-ban (a kinti kis medencénk) hűsölve egy sörrel a kezében, egy boldog "Excellent!" kiáltással üdvözölte a jelenetet. Sok egér van a környéken, illetve mostmár a ház bizonyos részeit is kolonizálták. Az angol nevük edible doormouse, ehető egér. Nagyon hasonlítanak egy mókusra, jó nagyok és hatalmas szőrős farkuk van. A kedvenc jelenetem a doormouse-okkal az volt, amikor még a yoga retreaten egy esti meditációs session közepén egy egér befutott mellettem egy kirakott csapdába. Épp az egész kontinensre, benne minden élőlényre kellett kiterjesztenem minden szeretetemet, egy közös gyógyító mantra eléneklése után, amikor Geogre felpattant, kirohant a vergődő egérrel, majd az udvaron egy jól célzott lövéssel fejbelőtte.
Na, de ami a fordulópont volt, hogy 2 napja mindenki, aki a körülöttem levő sátrakban alszik, éjszaka valami hatalmas fújtató-hörgő bestia hangjára ébredt fel. Azt mondták nagyobbnak hallatszott egy vaddisznónál. Valszeg farkas volt. Na azóta tényleg félek este a sátramhoz vezető úton. Amúgy egy vaddisznó is rám horkantott egyszer 5 méterről, mikor egyedül voltam az erdőben. Majdnem felfutottam a legközelebbi fára meglepetésemben. Végül csak lassan és megfontoltan kihátráltam a helyzetből. George szerint az itteni vaddisznók barátságosak.
A Capoeiraval is barátkozom, az új Mestre, Piolio, aki ezt a campet tartja, nagyon alázatos és figyelmes, sokkal szimpibb nekem mint Mestre Papa Leguas volt. Tegnap Piolio engem is bevont a közös zenelésbe, hatalmas kongákat kellett ütögetnem. Nem volt egy bonyolult ritmus, de azert nekem nagy dolog volt, mert a ritmus érzékemen, illetve annak teljes hiányán mindig paráztam. Itt természetesen mindenki kurvajól játszik a föld minden hangszerén.
Még 2 teljes napom van, csütörtökön indulok haza. Azért mostmár várom.
